Száz nap
Nemrégiben megjelent egy interjú Salgótarján tavaly októberben
hivatalba lépett polgármesterével, amely az elmúlt száz nap legfontosabb
történéseit foglalja össze. Dátumok, tények, események, amelyek az eltelt
időszak munkáját hivatottak alátámasztani. Erős hiányérzetem támadt s ezzel a
mardosó érzéssel raktam le végül az újságot. Tényleg ez ad választ nekünk? Bárhogyan
is keresek kapaszkodót a sorok között, nem találok. Hol a jövő? Hol az alapkő,
amelyre építkezhetek? Hol a vezérelv és
a szándék, amely áthatja és összefogja a cselekvést, s annak mozgatórugójává
válik? Sok gonddal küzd ez a város, súlyos terheket cipelünk. Az emberek
fásultan mennek haza. Az arcuk sápadt, gondokkal teli. Mókuskerék, vagy még annál
is rosszabb. Nap-nap után visszatérnek ugyan abba a valóságba, amellyel sokuk
oly nagy nehézségek árán birkózik meg. Hosszú perceket várnak a lepusztult
buszmegállókban. Nézik az úton elhaladó autókat. Egyszer jobbra, egyszer balra.
Meredten tekintenek a föléjük magasodó épületekre. Nehéz úgy tervezni, hogy
mindent elintézzünk két busz között, és ne kelljen üres percek szorításában fel
s alá járkálnunk, míg értékes pillanataink vesznek oda. Becsületesen, hittel
megöregedett emberek arcukon viselik sorsukat. Vajon hol élnek a gyermekeik?
Unokáik? Miért vannak egyedül? Lesz, aki visszahozza őket egyszer? Család
nélkül nehéz. Akár idős, akár fiatal. A
gyermek és az unoka az élet, amely egyedüli célként köt minket össze a
jelennel. Rajtuk keresztül érzékeljük a világot. Híd számunkra egy újkorhoz,
amely amúgy is sok kihívást rejt magában. Elszakadt egymástól a város és még
sok más fájdalmat cipel magában.
Egy anya küzd a gyermekéért. Minden nap, minden erejével megadja
számára a lehető legtöbb boldogságot. Nem számít sokszor a lehetetlen sem.
Nekünk mitől lenne könnyebb? Mi minden nap megváltjuk a világot. Itt vagyunk,
kitartunk. Harcolunk minden nap az életért, a megélhetésért a jobbért. Ma
évekkel messzebb vagyunk egy jó élettől, amelyről álmodunk, és amelyet
mindannyian megérdemlünk. Tompaság és múlt idéző frázisok. Hol az erő, a
jövőkép, az optimizmus, amely maga az élet? Puha léhaság. Nincs jele az
úttörőnek, a lendületnek. A hosszú frázisok gúzsba kötik a várost. Beidegződött
régi köröket futunk. A jövő egy szelete itt fekszik előttünk, csak épp egy
kanál kellene, amivel kiragadhatunk egy falatot. Mégis ugyan azon az utcán
megyünk végig minden nap. Semmi sem változik. Bástyánk kőfallá emelkedett. A
régi akták leporolása nem illeszkedik a jelen kihívásaihoz, válaszokat csak a
jelenben kutatva kaphatunk.
Salgótarján, 2015.03.05. (archív)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése