Száz nap

Nemrégiben megjelent egy interjú Salgótarján tavaly októberben hivatalba lépett polgármesterével, amely az elmúlt száz nap legfontosabb történéseit foglalja össze. Dátumok, tények, események, amelyek az eltelt időszak munkáját hivatottak alátámasztani. Erős hiányérzetem támadt s ezzel a mardosó érzéssel raktam le végül az újságot. Tényleg ez ad választ nekünk? Bárhogyan is keresek kapaszkodót a sorok között, nem találok. Hol a jövő? Hol az alapkő, amelyre építkezhetek?  Hol a vezérelv és a szándék, amely áthatja és összefogja a cselekvést, s annak mozgatórugójává válik? Sok gonddal küzd ez a város, súlyos terheket cipelünk. Az emberek fásultan mennek haza. Az arcuk sápadt, gondokkal teli. Mókuskerék, vagy még annál is rosszabb. Nap-nap után visszatérnek ugyan abba a valóságba, amellyel sokuk oly nagy nehézségek árán birkózik meg. Hosszú perceket várnak a lepusztult buszmegállókban. Nézik az úton elhaladó autókat. Egyszer jobbra, egyszer balra. Meredten tekintenek a föléjük magasodó épületekre. Nehéz úgy tervezni, hogy mindent elintézzünk két busz között, és ne kelljen üres percek szorításában fel s alá járkálnunk, míg értékes pillanataink vesznek oda. Becsületesen, hittel megöregedett emberek arcukon viselik sorsukat. Vajon hol élnek a gyermekeik? Unokáik? Miért vannak egyedül? Lesz, aki visszahozza őket egyszer? Család nélkül nehéz. Akár idős, akár fiatal.  A gyermek és az unoka az élet, amely egyedüli célként köt minket össze a jelennel. Rajtuk keresztül érzékeljük a világot. Híd számunkra egy újkorhoz, amely amúgy is sok kihívást rejt magában. Elszakadt egymástól a város és még sok más fájdalmat cipel magában.

Egy anya küzd a gyermekéért. Minden nap, minden erejével megadja számára a lehető legtöbb boldogságot. Nem számít sokszor a lehetetlen sem. Nekünk mitől lenne könnyebb? Mi minden nap megváltjuk a világot. Itt vagyunk, kitartunk. Harcolunk minden nap az életért, a megélhetésért a jobbért. Ma évekkel messzebb vagyunk egy jó élettől, amelyről álmodunk, és amelyet mindannyian megérdemlünk. Tompaság és múlt idéző frázisok. Hol az erő, a jövőkép, az optimizmus, amely maga az élet? Puha léhaság. Nincs jele az úttörőnek, a lendületnek. A hosszú frázisok gúzsba kötik a várost. Beidegződött régi köröket futunk. A jövő egy szelete itt fekszik előttünk, csak épp egy kanál kellene, amivel kiragadhatunk egy falatot. Mégis ugyan azon az utcán megyünk végig minden nap. Semmi sem változik. Bástyánk kőfallá emelkedett. A régi akták leporolása nem illeszkedik a jelen kihívásaihoz, válaszokat csak a jelenben kutatva kaphatunk.

Salgótarján, 2015.03.05. (archív)