Bor és dixie, a 7. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál

A május elsejei hosszú hétvégén, idén hetedik alkalommal nyitja meg kapuit a Főtéren a 7. Tarjáni Tavaszi Borfesztivál. A program maga a bor, kézműves sajtokkal, kazári laskával és egy kis dixie-vel fűszerezve. Az idei borfesztivál központi témája a rosé. A fesztivál díszvendége Dúzsi Tamás, a magyar „rosé királyként” aposztrofált borász, az idei világ legjobb vörösbora cím tulajdonosa.

Idén a rosé boroké lesz a főszerep. Érkeznek borászok Egerből, Mátraaljáról, Tokajból, Szekszárdról. 40-50 féle bort lehet az első napon kóstolni, köztük legalább 6-8 féle rosé színesíti majd a palettát. A hétvégi borfesztiválon, szinte csak olyan borászokkal találkozhatunk, akiknek van rosé bora is. Kivétel ez alól természetesen Tokaj, a fehér szőlő borvidéke. A középső pavilon vendége Dúzsi Tamás, a rosé királyként aposztrofált magyar borász, aki Görögszó nevű borával idén, Párizsban elnyerte a „A világ legjobb vörösbora” címet. Magyar bort még nem ért ekkora megtiszteltetés. Királyi roséi mellett, ebből a kiváló borból is kóstolhatunk. Itt lesznek a kazári laskasütő asszonyok és mindennap más kézműves sajtot kínálnak a bor mellé a különböző sajtműhelyek. A hivatalos megnyitón felvonulnak a helyi borlovagok, lesz játékos borfelismerési verseny és az utolsó napon ünnepélyes keretek között átadják a fesztivál borát. A fő attrakció a bor és a kóstolás. Kóstolgatunk, jókat beszélgetünk, közben élvezzük a dixie zenét. A Tarjáni Tavaszi Borfesztivált 2009 tavaszán indította útjára először Telek András, szegedi mintára. Szeged bár Salgótarjánhoz hasonlóan nem borvidék, mégis egy országos hírű, 10 napos borfesztivállal, több száz borásszal és több mint tízezer résztvevővel büszkélkedhet. A salgótarjáni borfesztivál hasonlóképpen, már az első évben óriási sikert ér el. Nagyon nagy érdeklődésre tett szert. Míg az első évben a résztvevők számára az is furcsa volt, hogy meg kell venniük a poharat, ma már nagyon nagy divat lett a borról beszélgetni és a borról többet tudni. Az emberek fajtát, borászt, évjáratot keresnek. Mikor tavasszal megjelennek a kis pavilonok a téren, az emberek már tudják: kezdődik a Tarjáni Tavaszi Borfesztivál. Készülnek és kóstolnak. Van, aki a fesztiválhoz igazítja szabadidejét, nem utazik el. A szülők hazahívják a főiskolás, egyetemista gyermekeiket. Az esemény apropóján visszalátogatnak azok, akik elmentek. A Tarjáni Tavaszi Borfesztivál egyre inkább beívódik a köztudatba, kezd hagyománnyá válni. Elsősorban a helyieknek szól, de nagyobb magyar városokból, Budapestről és a határ túloldaláról is ellátogatnak a borkedvelők.

A kezdőknek sem kell félniük

A fesztivál célja, hogy idehozza és bemutassa, a magyar borászokat a salgótarjáni közönség számára, és ezáltal iránymutatást, példamutatást nyújt a borkultúráról. Aki nem tudja hol kezdje, érdeklődjön az első pavilonnál. Itt mindenki útbaigazítást nyer. A fesztivál rendje szerint elsőként meg kell vennünk a poharat, amelyből kóstolunk. A fesztiválra a belépés ingyenes, ám boros szokás szerint, a kóstoló poharunkat meg kell váltanunk egy jelképes összegért. Ezután mehetünk a borászokhoz. Itt kóstolunk, itt fizetünk. Mindenki saját vérmérséklete és pénztárcája szerint. Aki szerencsés rátalál Telek Andrásra, aki jó házigazdaként elkalauzolja őt a magyar kézműves borok világában.

A borkultúra és a dixie találkozása

A zene és a bor jó találkozás. A kulturált, visszafogott zene jó illik a borhoz. Ezért is kapcsolódott össze a borfesztivál már hetedik éve a Dixieland Fesztivállal. A dixieland kulturált közönsége élvezi a borokat és a borközönség a dixie zenét. Egy igazi kis kulturált közönséggel találkozhatunk. A bor miatt sokan jönnek, és vannak kapcsolódási pontok. Van, aki mindkettőt szereti, a két kultúra egymást erősíti. A színpadon szól a zene, csalogatja az embereket, a dixie muzsikának nagyon jó, hogy ott vannak a borok és az emberek kulturáltan tudnak bort kóstolni, poharazgatni. Kezd a köztudatban megjelenni, hogy ha tavasz, akkor dixie és ott van mellette a bor is. Az elmúlt évek bizonyították, és bátran kijelenthető, hogy ha ma nem lenne a dixie mellett a bor, akkor talán már a Dixieland Fesztivál is elhalványult volna. A résztvevők kulturáltan borozgatnak és szórakoznak. Erre jó példa, hogy tavaly a három nap alatt, mindössze 2-3 pohár tört el a hatszázból. A zene és a bor nagyon jó kapcsolódás. A sikert leginkább abból lehet lemérni, hogy a borfesztivál végén nagyon pozitív visszajelzések érkeznek. Megy a híre a rendezvénynek, annak hogy van valami Salgótarjánban.

A bor nem feltétlenül pénzkérdés

A bor nem pénzkérdés, hanem igény szint, hogy kit, hogyan fog meg a borok világa, ez a fajta hangulat. Salgótarjánban 2008 óta működik borház. Kilenc éve vannak borkurzusok, amelyek nagy sikerrel folynak. Ezek segítségével mind szélesebb körben terjed nálunk is a borkultúra és a borismeret. Az igazi áttörés azonban még hiányzik. Még ma is akadnak olyanok, akik a bor élvezetét egy szűk réteghez kötik, akik nem tudják, hogy a borélvezet a mindennapok részévé válhat. Sokan nem tudják hol található a Tarjáni Borház és, hogy milyen is, mi is az valójában. Nem érezzük még sajátunknak. Pedig az ünnepek borai mellett itt vannak a mindennapok borai is. A hétköznapi borivók kézműves borai, a magyar borászat hétköznapi gyöngyszemei. Aki ezt már tudja, az eljön és itt választ bort, adott színvonal mellett, de megfizethető áron. Itt a kézművesség és a minőség mellett tették le a garast. Bár hiányzik még az áttörés, Salgótarján egyáltalán nem reménytelen. Sokan vannak, akiket magukkal ragad a borok világa, a borok iránti szeretet. Ki hogyan tudja értékelni. Van, aki nagyon fogékony rá és lelkes, a borélmény sokakat érdekel. Egy rendkívül hosszú folyamat eredménye a borkultúra magvainak elhintése. Le kellett rakni az alapokat, de ma egyre több borkedvelővel találkozhatunk, egyre többen élvezik a kézműves borokat. Borkurzusok, borszalon, borfesztivál. Mind, mind jó alkalom, egy jó beszélgetésre, egy jó összejövetelre. Valami, ami összeköt bennünket. Van hová járni, van hol beszélgetni. Van hol élvezni a jó borokat. Ezt a helyiek sokszor már nagyon értékelik. Egy-egy borszalon alkalmából, Győrből, Szegedről, Pécsről is hazajönnek. A bor egy bizalmi termék. Nyugodtan kérdezhetünk, választhatunk. Nyugodtan beszélgethetünk róla.

Telek András

Zagyvarónai születésű salgótarjáni borász, a Tarjáni Borház alapítója. 2002-ben kezdett el borászattal foglalkozni. A bor egyfajta hobbiként és elhivatottságként van jelen az életében, egyfajta szerelem él benne a borok iránt. 15 éve szoros barátságot ápol Kaló Imrével, aki Próféta borász a magyar borszakmában. Kaló Imre inspirálására és biztatására kezdett el komolyabban a borral foglalkozni. Egy kis sajátterületű szőlőt művel Szomolya határában, Novaj-Öreghegyen. 

A kézműves borokról

A kézművesség tömören annyit tesz, hogy a bor adalékmentesen készül, nincs semmiféle művi beavatkozás, vegyszerek, vagy egyéb adalékok alkalmazása, szemben az uniformizált, reduktív borokkal, amelyek készítésénél jellemző az aromák, savak hozzáadása, esetenként a cukrozás, vagy édesítés. A kézműves bor készítésekor a borász saját élesztőjével, úgynevezett vad élesztőkkel erjeszti a bort, nem használ fajélesztőket.  A kézműves bor természetes módon készül úgy, mint száz évvel ezelőtt. Ha nem lenne villany a pincében, akkor is elkészülne. Ahogyan a szőlő megérik, teljes érés állapotában leszüretelik, és a jóisten segedelmével a borász elkészíti belőle a bort. Mindig, ahogyan sikerül, évjárattól függően.

A bort nem a léptékeit tekintve tartjuk kézművesnek. Bár előfordul, hogy kézzel készül, műhelymunkával, kis mennyiségben, de egy 30 hektáros szőlő művelése során is készülhet kézműves bor, mert a borász az eljárás során betartja a kézművesség szabályait.

Sakura és karaoke, az élet igazi szeretete

Áprilisban Japán, a tavasz csendes érkeztével, a tengernyi cseresznyevirág fellegvárává változik. Japánban, márciustól április végéig, május elejéig virágzik a Sakura, a cseresznyefa. Ez olyan nagy eseménynek számít, hogy számos előrejelzést találhatunk, amelyek részletesen megmutatják, hogy Tokyo-tól Sapporo-ig, mely városban, mikor bont szirmot a japáncseresznye.

Az év e szakában, Japánban a cseresznyevirágok frissítő változást hoznak a szürke napok rutinjába. A tél lassan átadja helyét a meleg tavaszi napoknak. Eltűnik a sötét, eltűnnek a rövid nappalok. A télikabátok visszakerülnek a szekrényekbe. A virágzó fák kimenekítenek az ingázó emberektől túlzsúfolt tömegközlekedés és japán izakayak (japán pubok) füstös világából. A vonatok, irodák, lakások ablakából kitekintve a rózsaszínben pompázó végtelen virághalmok lenyűgöző, üdítő látványt nyújtanak. Egészen az elvirágzásig, amely mint a hóesés, takarja be végül az országot a maga, egy cseppnyi melankóliájával. A sakura fák Japánban a múlandóság jelképei, emlékeztetnek bennünket saját életünk múlandóságára. Ez a szimbólum mindmáig része maradt a modern Japán kultúrának. A Sakura ünnep a tradicionális Ohanamihoz kapcsolódik. Az Ohanami szószerinti fordításban virágnézést jelent, de egyben jelenti és megidézi a cseresznyevirágok által szegélyezett utakon megtett nyugodt sétákat. Magában hordozza azt, hogy a valóság sokkal meglepőbb és szebb lehet, mint az elsőre gondolnák. Az Ohanamin a japánok plédekre telepedve piknikeznek a kertben és gyönyörködnek a sakura fák virágzásában. Ez egy nagyszerű alkalom számukra, hogy összejöjjenek a családtagokkal, a barátokkal. Kimennek a szabadba és színes plédeken piknikeznek a virágba borult fák alatt. Szezonális tavaszi ételeket esznek, mint például a dango, vagy a cseresznyevirágos rizsgolyók különböző mártásokkal. Mindehhez bőséges mennyiségű sört isznak. Saját egészségükre, és Japánra! Amikor már ellazult a társaság és a piknik teljes lendülettel folyik, előkerülnek a hordozható karaoke gépek és énekelnek. Gondolták volna? Némi alkohollal és dalok éneklésével, a virágzó fák élvezetével adják át magukat a japánok az ohanami vezérgondolatának.  A múlandóság a pillanat élvezetére és az élet szeretetére tanít.

Úgy tartják az Ohanami a Nara korszak óta (710-794) része a japán kultúrának. Ez a szokás eredetileg csak az elit, a császári udvar sajátja volt, de hamarosan átterjedt a szamuráj társadalomra, és így lett aztán az egyszerű emberek ünnepe is. Az emberek a Sakura fák árnyékában ebédelnek és isznak. Csak úgy az öröm kedvéért, és Japánért. Mi lehet ennél hívogatóbb? Piknikezzünk együtt a fák alatt, azokkal, akiket szeretünk.

Vizslástól New Yorkig, az Oravecz Nóra jelenség

„amennyiben elég kitartó vagy, a nulláról is eljuthatsz az önmegvalósításig - és az sem számít, ha senki sem támogat, vagy hisz benned”

Oravecz Nóra. Hallottak már róla?

Író, lifestyle blogger, social media menedzser. Bejárta New York-ot, San Fransisco-t és mára 4 kiadott könyvet tudhat maga mögött. Ő Magyarország egyik első „indie authorja” (független író), a Tejszínhab nélkül című könyvét az eddigi legnagyobb self-publishing sikernek tartja a szakma. Mindössze 24 éves volt mikor első két könyve már vezette a hazai az eladási listákat. Az „Élet másképp” című blogját 156 857-en kedvelik és követik. Az írás mellett social media menedzsmenttel foglalkozik, saját cége van.

Oravecz Nóra: egy 26 éves lány Vizslásról. Bátonyterenyén járt általános iskolába, a középiskolát Salgótarjánban végezte el. Hogy mi a titok..?

Ő maga mondja el: http://oravecznora.blog.hu/2015/04/09/ime_az_oravecz_nora-jelenseg_titka

                                           Interjú közben Szily Nórával (forrás: Facebook)

Felütötte fejét a szocializmus

Sorra hallgattam az emberek véleményét a salgótarjáni március 15-i koszorúzás kapcsán. Én magam sem tudtam elvonatkoztatni és önfeledten ünnepelni akkor, ott a nemzet nagyjait. Sok hasonló véleményt hallottam ám volt egy, amely a leginkább összefoglalta a dolgok esszenciáját: Szocializmus van! Egy baráti beszélgetésből idézték nekem ezt a két szót. Ott abban a pillanatban összeállt a kép, megfejtettem azt, ami még csak derengett eddig e város néhány hónapos vezetése mögött. Abban a pillanatban megértettem és szembesültem azzal, mi zajlik előttem. Amit látok egy olyan korszakot idéz, amelyet már réges-régen elfelejtettem: a szocializmust. Mi sem jellemezhetné jobban a mai Salgótarjáni közéletet, mint ez a két szó: Szocializmus van. Emlékeznek azokra az évekre mikor rendre elhitették velünk, hogy a körülmények áldozatai vagyunk? A megpróbáltatások és az erőfeszítések ellenére sem vagyunk képesek kimászni a gödörből, mert itt vannak ezek a külső körülmények már megint olyan nagyon rosszul alakultak a dolgok. Mindig volt valami külső körülmény, amely gátat vetett a fejlődésnek. Egy hiba, amelyről senki sem tehetett, na de hát a körülmények. Hát azok, hát azok miatt nem lehet... Semmi sem működött, ha épp kellett volna működnie. Minden elromlott valami miatt és mindig valami más, vagy valaki más miatt. Újra felsejlett bennem a nyomasztó tehetetlenség, amelyet akkor éreztem, mikor hazudtak nekem reggel, délben, este. Elhitetették velem, hogy valóban szörnyű minden és senki, vagy semmi nincs aki, vagy ami ebből kimozdíthatna. Fogadjam el, hogy egy lehetőségek nélküli szegény országban kell élnem, amely partra vetett halként vergődik és épp, hogy megvívja saját haláltusáját. Ma én másként élek, és más országot látok. A szocializmust csak szegénységgel lehet fenntartani. Nincs szükség gondolkodó emberekre. Nem kell, hogy bárki is kérdezzen. Aki törekszik le kell törni. Minél gyengébb az ember, minél inkább ki van szolgáltatva, annál könnyebb manipulálni. Nem lesz gázár emelés! Aztán mégis lett. Mert ugye azok a fránya körülmények. A félelemben és bizonytalanságban tartott ember számára aligha marad idő, erő a jövőn, a jobbon gondolkodni. Eltörlik a csíráját is. „Bajban van ország”, senki se gondoljon egy jobb életre. Most áldozatot kell hoznia mindenkinek…

Ennyi év távlatából ezt idézte vissza számomra a március 15.-i koszorúzás a Városháza előtt. Elhangzott egy sor sok szép vers nagy költőink tollából, néhány ének. Az első ünnepi beszéd, amelyet a városunk Polgármestertől halhattunk. Ünnepies volt, csak épp nem ünnepelt. Hirtelen a régi iskolám udvarán álltam, és vártam, hogy vége legyen a kötelező piros betűs ünnepnek. Funkcionális díszlet, énekelt a gyermekkórus, nagy átéléssel elmondott nagy versek és dalok. Nem az előadók tehetségét hiányoltam, vagy igyekezetüket, vagy a műsorba vetett munkát, hanem valami egészen mást. Egy leckét láttam újra a történelemkönyvből, amelyet el kell megint olvasni, mert egyszer régen volt egy ilyen és azóta, minden évben emlékezünk. Pont, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt: egy újabb iskolai program a tavaszi szünet előtt. Egy nemzeti ünnepen, a nemzetünk egyik ünnepén. A Város, a baloldali városvezetés nem ünnepelt méltó módon. Itt kérem, szocializmus van. Szocializmus van a Dolinkában, szocializmus van az országzászló ügyében. Szocializmus van a tárgyalások és egyeztetések sorában és kötelező koszorúk között.

Salgótarján, 2015.03.16. (archív)

Száz nap

Nemrégiben megjelent egy interjú Salgótarján tavaly októberben hivatalba lépett polgármesterével, amely az elmúlt száz nap legfontosabb történéseit foglalja össze. Dátumok, tények, események, amelyek az eltelt időszak munkáját hivatottak alátámasztani. Erős hiányérzetem támadt s ezzel a mardosó érzéssel raktam le végül az újságot. Tényleg ez ad választ nekünk? Bárhogyan is keresek kapaszkodót a sorok között, nem találok. Hol a jövő? Hol az alapkő, amelyre építkezhetek?  Hol a vezérelv és a szándék, amely áthatja és összefogja a cselekvést, s annak mozgatórugójává válik? Sok gonddal küzd ez a város, súlyos terheket cipelünk. Az emberek fásultan mennek haza. Az arcuk sápadt, gondokkal teli. Mókuskerék, vagy még annál is rosszabb. Nap-nap után visszatérnek ugyan abba a valóságba, amellyel sokuk oly nagy nehézségek árán birkózik meg. Hosszú perceket várnak a lepusztult buszmegállókban. Nézik az úton elhaladó autókat. Egyszer jobbra, egyszer balra. Meredten tekintenek a föléjük magasodó épületekre. Nehéz úgy tervezni, hogy mindent elintézzünk két busz között, és ne kelljen üres percek szorításában fel s alá járkálnunk, míg értékes pillanataink vesznek oda. Becsületesen, hittel megöregedett emberek arcukon viselik sorsukat. Vajon hol élnek a gyermekeik? Unokáik? Miért vannak egyedül? Lesz, aki visszahozza őket egyszer? Család nélkül nehéz. Akár idős, akár fiatal.  A gyermek és az unoka az élet, amely egyedüli célként köt minket össze a jelennel. Rajtuk keresztül érzékeljük a világot. Híd számunkra egy újkorhoz, amely amúgy is sok kihívást rejt magában. Elszakadt egymástól a város és még sok más fájdalmat cipel magában.

Egy anya küzd a gyermekéért. Minden nap, minden erejével megadja számára a lehető legtöbb boldogságot. Nem számít sokszor a lehetetlen sem. Nekünk mitől lenne könnyebb? Mi minden nap megváltjuk a világot. Itt vagyunk, kitartunk. Harcolunk minden nap az életért, a megélhetésért a jobbért. Ma évekkel messzebb vagyunk egy jó élettől, amelyről álmodunk, és amelyet mindannyian megérdemlünk. Tompaság és múlt idéző frázisok. Hol az erő, a jövőkép, az optimizmus, amely maga az élet? Puha léhaság. Nincs jele az úttörőnek, a lendületnek. A hosszú frázisok gúzsba kötik a várost. Beidegződött régi köröket futunk. A jövő egy szelete itt fekszik előttünk, csak épp egy kanál kellene, amivel kiragadhatunk egy falatot. Mégis ugyan azon az utcán megyünk végig minden nap. Semmi sem változik. Bástyánk kőfallá emelkedett. A régi akták leporolása nem illeszkedik a jelen kihívásaihoz, válaszokat csak a jelenben kutatva kaphatunk.

Salgótarján, 2015.03.05. (archív)

Kedves Olvasó!

Mindig is vonzott az írás. Bár egyszerű emberként élem a mindennapjaim ráérzek dolgokra, emberekre, eseményekre. Ráérzek a világra. Nálam is él a "sok helyen jártam már" feltevés és azt hiszem, úgy vagyok ezzel, ahogyan Önök is: látom a különbséget. Különbségeket városok, helyek, emberek és események között, de idesorolhatom a gondolatokat, a gondolkodást és az ötleteket is. Egy salgótarjáninak ez egyszerű, mert itt szembetűnő a különbség. Sokszor azt gondoljuk, a világ bármely részére is megyünk, Tarjánnál csak jobbat találhatunk. Ez így lehet. Én azonban azt szeretném megmutatni, hogy nekünk is meg van az, amiről sokszor azt hisszük nincsen. Csak másképp kell szemlélni a dolgokat, vagy épp jobban mögéjük kell nézni.

Írok majd a különbségekről is, hogy láttassam őket és felhívjam rájuk a figyelmet. Szeretném elgondolkodtatni Önöket. Szeretném, ha velem tartanának és együtt fedeznénk fel a mindennapi életünk dolgait.